A Szövetség az Élő Tiszáért gondozásában 2012. december 01-én jelent meg a „A Közép-Tisza vidék árterületein ívó halfajok – képes zsebhatározó” című kiadvány.
A határozó 60 oldalon 30 fajt mutat be részletesen képekkel is, ill. tartalmaz még élőhelyfejlesztési javaslatokat, szómagyarázatot és fontosabb címeket, elérhetőségeket.
A balin (Aspius aspius) a csontos halak(Osteichthyes) főosztályába a sugarasúszójú halak (Actinopterygii)osztályába a pontyalakúak(Cypriniformes) rendjébe és a pontyfélék(Cyprinidae) családjába tartozó faj. Egyéb nevei fenekeszeg, kapókeszeg, őnhal, ragadozó őn, villámkeszeg. Teste hosszú, oldalt kissé lapított. Szája mélyen hasított. Alsó állkapcsa túlér a felsőn. Színe oldalt ólmosan ezüstös, hasán fehér. A háta zöldes vagy kékes árnyalatú. Hatalmas úszói szürkék és alul többnyire vörhenyes árnyalatúak.
Balin
A balin fogása korlátozás alá esik. Tilalmi ideje: március 1-től április 30-ig tart. Kifogható legkisebb mérete 30 cm, a horgászkezelésben levő zárt vizeken 40 cm. Ez utóbbi vizekből naponta 3 db-nál többet kifogni tilos. Horogra leggyakrabban az 1-2 kg-os példányok kapnak. De 5-6 kg-osak is előfordulnak. Hazánk szinte valamennyi folyójában és nagyobb tavában megtalálható. Fő tápláléka a küsz Kora tavasztól őszig szüntelenül cirkál a víz felső rétegében és hatalmas loccsanásokkal vág a küszcsapatok közé. Rávág a víz színe felett repülő vagy a víz színére hulló nagyobb rovarokra, lepkékre is. Mindenütt a küszcsapatokat követi. A Balatonon néha közvetlenül a mólók kövezése melle t rabol. A folyóvizeken a kőzárások, sarkantyúk, hídlábak vagy más akadályok mögött kialakuló forgókban tanyázik. Szívesen tartózkodik a sóderzátonyok felett rohanó sebes vízfolyásokban. Késő ősszel a zátonyesések mögötti mélyebb vizeken akadhatunk rá. Előfordulása: Nyílt vizekben csapatosan él. A balin valamennyi nagyobb folyó, illetve állóvizünkben megtalálható (Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó). Nyíltvízi ragadozó hal, zsákmányát a felszín közelében ragadja meg. Folyókban kedveli az erősebb áramlású részeket, kőruganyok, kőgátak a sodrását, illetve duzzasztóművek oxigén dús alvizét. Sokszor csapatokban vadászik, egy nagyobb balincsapat bekerítve ront rá a kishalakra.
Megjelenése
Teste torpedó alakú, áramvonalas. Színe, hátoldalon grafitszürke, oldalán ezüstösen csillogó, hasa fehér. Teste kissé síkos, borét apró pikkelyek fedik. Úszói erőteljesek, nagyok, főleg a farok úszó, amely e vízben a gyors haladást teszi lehetővé színük palaszürke. A hátúszója nagy első sugara kemény, ha a balin a felszín közelében úszik, gyakran kilátszik a hátúszó hegye a vízből, mintegy barázdát húzva. Innen lehet tudni, hogy a balin a felszín közelében vadászik. Feje nagy, szájnyílása csúcsba nyíló, mélyen bevágott, alsó ajka kampósan végződik. Mivel fogai nincsenek, áldozatát egyetlen szippantással nyeli el, sőt előfordul, hogy a balin az orrával kiüti a vízből a kishalat, s mikor az bódultan visszaesik, akkor kapja el. Érzékszervei rendkívül fejlettek, oldalvonala kitűnően érzékeli a vízben a rezgéseket, szeme nagy szemgyűrűje citromsárga. Testhossza 70-80 cm is elérheti. Legnagyobb testsúlya 6-7 kilogramm.
Forrás: wikipédia
A törpeharcsa (Ameiurus nebulosus, korábban Ictalurus nebulosus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe és a törpeharcsafélék (Ictaluridae) családjába tartozó faj. Megjelenése: Teste a harcsáénál zömökebb, háromnyaras korára 20–25 cm hosszúságot érheti el. Aránylag nagy feje széles, elől lapos. Alsó és felső állkapcsán 4-4, összesen 8 bajuszszál van. Bőre pikkelytelen, csupasz. Háta sötétbarna, oldala felül sötétbarna, lefelé fokozatosan világosabbra válik, szürke, márványozott, folttokkal. Hasa szennyes-sárgától a tejfehérig változhat. Életmódja: Fiatal korában férgeket, rovarlárvákat és alsórendű rákokat fogyaszt. A kifejlett hal az előbbieken kívül megeszi a halikrát, békalárvát, békákat és az apró halakat is.
A ponty (Cyprinus carpio) a sugarasúszójú csontos halak közé tartozó típusfaj, a pontyalakúak rendjének és a pontyfélék családjának névadója. Palearktikus elterjedésű halfaj. Eredeti őshazája Ázsia, valamint Európa keleti fele (Kelet-Európa és a Duna-medence), de tenyésztési céllal máshova is betelepítették, így ma már gyakorlatilag minden földrész édesvizeiben megtalálható.
A mérsékelt égövi alföldi vidékek tavait és lassú vizű folyóit kedveli. Megjelenés Színezetéről általánosan elmondható, hogy háta zöldes vagy barna, a has irányában világosodó, oldalt sárga, hasa fehér. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben.Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott.
Nagykörű természeti környezete az elmúlt 150 évben jelentősen megváltozott. A természeti környezet átalakulásának alapvető okozója a rendszeres folyószabályozások, lecsapolások korszakának kezdete, amely a Tiszadobnál 1846. augusztus 27-én, Gróf Széchenyi István kapavágásával megindult Tisza szabályozásban csúcsosodott ki.
Forrás: http://kirandulokklubja.network.hu
A folyószabályozások, lecsapolások korát megelőzően egy mozaikos tájszerkezet képét mutatta a természeti környezet. A térség geomorfológiai adottságai és a szabályozatlan vizek járása különböző típusú élőhelyeket alakított ki, attól függően, hogy rendszeresen, vagy időlegesen vízjárta területről, vagy éppen ármentes hátról volt szó és döntő volt az is, hogy a térszerkezetből következően nádasként, rét-legelőként, vízállásként, szántóként, vagy éppen ártéri gyümölcsösként hasznosították a területet, amelyhez különféle típusú növény-, és állatfajok alkalmazkodtak. Ez volt a mozaikos tájszerkezet, amely az élővilág szempontjából egy változatos élőhelyekkel tarkított, a jelenleginél fajgazdagabb környezetet eredményezett.
A folyószabályozások utáni természeti környezetet alapvetően 2 típusú élőhelyekre lehet osztani. Az egyik a mentett oldali élőhelyek, amelyek jelentős része intenzív művelésű szántóterületek, amelyek természeti környezetként nem értékelhetők.
A másik a mentetlen oldali élőhelyek, amelyek között még találhatók természetszerű erdők, azonban a természetvédelmi szempontból erdőnek semmiképpen nem nevezhető faültetvények térhódítása egyre általánosabb. A mentetlen oldalon az egykori mozaikos tájszerkezetet „kicsiben” visszaidézendő, a természetszerű erdőket megszakító kubikgödrök, holtágak, esetleg ártéri legelők, vagy éppen mocsárrétek és ezek élővilága teszi változatosabbá a képet.
Kérész – foto: Lőrincz István
Az „átalakított” Tisza menti táj faunája igen változatos. A gerinctelen fauna Tiszához köthető legjelentősebb képviselője a tiszavirág. Általában június közepén történik a kérészek rajzása, amikor a Tiszában élő lárvák milliói víz alatt található üregeiket elhagyva a felszínre törnek, ahol vedlés után hatalmas tömegekben rajzanak a Tisza felett.
A gerinctelen fauna egyéb, fűz-nyár ligeterdőket képviselő fajai közül meg kell említeni a rezes futrinkát, azorrszarvú bogarat, a kis szarvasbogarat, az aranyos bábarablót, vagy éppen a pompás virágbogarat.
A Tisza, illetve a Tiszához köthető holtágak, kubikgödrök halfaunája a horgászok körében is kedvelt halfajokon (ponty, csuka, süllő, keszegfélék, harcsa stb.) túlmenően számos védett halfajt is felsorakoztat, mint például amagyar bucó, selymes durbincs, illetve a réti- és vágócsík.
Jelentős számban képviseltetik magukat a környéken a kétéltű és hüllőfajok is: erdei-, mocsári- és levelibéka,barna varangy, tavi béka, kecskebéka, tarajos gőte, vízisikló, mocsári teknős.
A gerincesek közül a madarak osztálya nagy fajszámmal képviselteti magát, köztük fokozottan védett fajokkal is, mint például a rétisas, a fekete gólya, barna kánya. Az árvizek által feltöltött holtágak, kubikgödrök, vízállások számos madárfajnak kínálnak kiváló táplálkozó, fészkelő helyet. Az ilyen részeken megtalálható az üstökös gém, a szürke-és vörös gém, nagy kócsag, a bakcsó, a kanalasgém, őszi-tavaszi vonuláskor a különféle cankó fajok, vagy éppen a halászsas.
A fűz-nyár ligeterdőkhöz köthető egyéb madárfajok közül érdemes megemlíteni a fülemülét, a vörösbegyet, abarátposzátát, az őszapót, a fekete harkályt, a macskabaglyot, vagy éppen a zöld küllőt.
Ezekben az erdőkben az emlősöket a korai denevér, a törpe denevér, a törpe cickány; a ragadozókat a róka, avadmacska, a nyest képviseli. Megtalálható továbbá őz, vaddisznó és a Tiszához közeli részen a vidra, és a visszatelepített hód is.
Természetvédelmi területek Nagykörű környezetében:
Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet
A Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet kiterjedése 9455,6 ha, ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait az 59/2007. (X. 18.) KvVM rendelet 1. számú melléklet, fokozottan védett területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait a 2. számú melléklet tartalmazza.
A védettség indoka és célja a területen található természetes élőhelyek (ártéri erdők, rétek, holtmedrek) növénytársulásainak, az itt előforduló védett és fokozottan védett növény- és állatfajoknak a megőrzése, a madarak háborítatlan fészkelésének, táplálkozásának, vonulásának biztosítása, a jellegzetes Közép-Tiszavidéki táj tájképi adottságainak megóvása.